Celldömölk

Celldömölk

Celldömölk Kemenesalja központja. A több településből összeállt város egyes részeinek történelme eltérő, mégis egymásból következő.

A mai város helyén, a mostani városközponttól nyugatra valaha két település létezett, Nemesdömölk és Pórdömölk. Talán a nevekből is következtetni lehet lakosaik anyagi és társadalmi helyzetére. A két Dömölk a 20. század elejére egyesült.

Pórdömölk területén alapították a dömölki apátságot. Ez azonban a 16. században két okból is elnéptelenedett és ma csak romjai láthatók. Az egyik ok a török támadások elszaporodása volt, a másik pedig a lutheri reformáció, aminek hatására mindkét Dömölk evangélikussá lett.
A török veszély elmúltával azonban a bencések a korábbi apátságra hivatkozva Koptik Odó szerzetes bízták meg, hogy felépítse az új apátságot egy olyan környezetben, ahol nem éltek katolikusok. Ő a máriazelli kegyszobor másolatával érkezett és a mai városközpont helyén kezdte el építeni az új kegytemplomot és a kolostort. Néhány napon belül megtörtént a búcsújáró helyhez szükséges csoda is, így az építkezés folytatódott. Ekörül alakult ki Kiscell település.

Az artikuláris időkben, amikor a protestánsok csak két templomot tarthattak fenn megyénként, Kemenesalja artikulás temploma a nemesdömölki lett. A két felekezet közötti súrlódások állandósultak.

Közben ment az idő, változott a vallási ellentétek súlya is. Az időközben Nemesdömölk néven egyesült két Dömölköt egyesítették Kiscellel, így létrejött Celldömölk. A közben jelentős vasúti csomóponttá fejlődött településhez 1950-ben csatolták Alsóságot, majd 1980-ban Celldömölk várossá avatásakor Izsákfát. Ma a város lakossága mintegy 10.000 fő.

Celldömölk városhoz tartozik a Ság-hegy, a somlói borvidék harmadik hely (Somló és Kis-Somlyó mellett). A hegy a 20. század elején jelentős kőbányászatáról volt híres, de azt megelőzően ott végezte el Eötvös Lóránd híres inga kísérletét. A hegytől nem messze található a Kemenes Vulkán Park, ami egyedülálló módon mutatja be a vulkáni hegyek kialakulásának folyamatát. Ettől északra található a celldömölki gyógyfürdő is.

A város fontos látványossága a fő téren található katolikus kegytemplom.