Nagy László a 20. század második fele magyar irodalmának egyik legismertebb költője. Iszkázon született, szülőháza ma emlékmúzeum.
Nagy László költészetét az élménylíra körébe soroljuk. Sokat és könnyen írt, hiszen élményeit, megtapasztalásait vetette a papírra. Verseiben a népi líra jelenik meg, az élet rezdüléseinek rögzítése, a tapasztalatok megfejtése és gyakran mitologizálása. Élete végéig jelen volt verseiben a vidéki fiú ragaszkodása gyökereihez, a folklórhoz és a mitológiához. Szomorúan rövid pályája során több szövege vált szállóigévé, melyeket gyakran idéznek. Munkásságának fontos részét képezte műfordítói tevékenysége is.
Iszkázon, elismert és módos gazdaember fiaként született. Három testvérvel együtt nőtt fel, öccse, Ágh István Kossuth-díjas költő. Az elemi iskolát Felsőiszkázon végezte, bár egy hosszan húzódó csontvelőgyulladás ebben hátráltatta. A polgári iskolát Pápán kezdte, ahol egy év alatt két évfolyamot végzett el, majd a pápai református kollégiumban folytatta tanulmányait és szerzett érettségit.
AZ iparművészeti főiskolán kezdete felsőfokú tanulmányait, majd átment a képzőművészetire. Itt sem állt meg, átjelentkezett a Pázmány bölcsészkarára magyar- szociológia-filozófiai szakra. Később, hogy Jeszenyint fordíthasson, áttért az orosz szakra, közben már több verse jelent meg különböző folyóiratokban. 1949-től ösztöndíjjal két évet töltött Bulgáriában.
1952-ben kötött házasságot Szécsi Margit költőnővel. 1959-től az Élet és Irodalom szerkesztője volt haláláig. 1966-ban Kossuth-díjat kapott. 1978-ban, 52 éves korában szívinfarktusban hunyt el.
Nagy László emlékének megőrzése volt a cél akkor, amikor az akkor már omladozó szülőházát közadakozásból megvették és felújították. Az emlékházat 1984-ben nyitották meg.
Az épületben nagy László pályafutásának dokumentumait, tárgyait lehet megtekinteni, de egy szoba szülei életének, a paraszti életformai tárgyi világának emlékeit is bemutatja. A kocsiszínben bolgár szobát alakítottak ki Nagy László bulgáriai kötődése miatt.
